Hozzáadás a Kedvencekhez


Párhuzamos vizsgálatok: nem volt emberkísérlet
Forrás: www.nepszava.hu

"Nem volna meglepő, ha a botrány mögött egy másik étrend-kiegészítőt gyártó csoport állna"

A rendőrségi nyomozás és a pécsi egyetem belső vizsgálata is bebizonyította, hogy nem folytak hazánkban emberkísérletek a nemrég forgalomba hozott őssejtfokozó táplálék-kiegészítő szer kapcsán.
Lezárult a nyomozás, amely azt volt hivatva kideríteni: egy nemrég forgalomba került étrend-kiegészítő készítmény kapcsán folytak-e engedély nélküli vagy szabálytalan emberkísérletek. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől erről egyelőre annyi információt kaptunk, hogy erre utaló adatok a nyomozás során nem merültek fel, így azt bűncselekmény hiányában lezárták.

Párhuzamosan véget ért egy másik vizsgálat is. Ezt Ember István kérte a Pécsi Tudományegyetemen belül saját maga és munkatársai ellen. Az egyetemi tanár vezette intézetben folytak ugyanis az állatkísérletek a szerrel.

- Ugyan a feljelentést ismeretlen tettes ellen tették, nyilvánvaló volt, hogy elsősorban ránk gondoltak - mondta Ember István. - Természetesen a belső vizsgálat is ugyanolyan eredménnyel járt, mint a rendőrségi nyomozás: csak állatokon kísérleteztünk.

Ember István messze nem ért egyet a feljelentést megtevő szervezet, az Egészségügyi Tudományos Tanács titkárának egy korábbi nyilatkozatával. Mandl József lapunkkal korábban azt a véleményét osztotta meg, hogy vagy folytak engedély nélküli emberkísérletek, vagy nem tudni, hogy a gyártó minek alapján tulajdonít a szernek gyógyító hatást. A pécsi kutató-igazgató szerint az in vivo (élő szervezeten végzett) és in vitro (tenyészeteken folytatott) kísérletek mellett egyre elfogadottabbak az in silico eljárások. - Az ilyenek során a cikk vagy a kutatás az internet megfelelő portáljain publikált eredményeket összegzi - mondta Ember István. - Márpedig az Egyesült Államokban forgalomban van egy a hazaihoz hasonló alapanyagokat használó szer, és azt ott a hazai cég portálján közétett információk szerint embereken is tesztelték. Mindent összevetve az sem lepne meg, ha a kirobbantott botrány mögött egy másik étrend-kiegészítőt gyártó vagy forgalmazó csoport állna.

 

www.olimpiq.info
Olimpiq Team
Állásvarázs - az ingyenes álláshirdetések oldala